„Kutatásaim” döbbenetes eredményt hoztak.
Először is azt, hogy a politika, amely a gazdasági irányvonalakat meghatározza, mintha egyáltalán nem törődne ezzel a kérdéssel: egy véges rendszerben (értsd: Föld) nem és nem lehet a végtelen (gazdasági) növekedést erőltetni, mivel az állandó erőforrás-bővítéssel kell, hogy járjon, és minden fizikai rendszernek megvannak a maga átugorhatatlan határai. Magam már elég régóta úgy gondolom, hogy egy szint után csak akkor lehetséges növekedés, ha sikerül komolyabban kilépnünk a világűrbe.
Mert, hogy visszatérjek a „kutatáshoz” a legelső dolog, amelybe belefutottam, annak megértése volt, milyen szörnyen kiszolgáltatott az emberiség annak a dolognak, amelynek a létezését olyan természetesnek veszi: a fosszilis energiahordozóknak, ezek közül is főleg a kőolajnak.
Kőolajból készül a benzin (gázolaj, kerozin), ezt mindenki tudja. De azt vajon hányan mérték föl, hogy a világ közlekedése több mint 90%-ban erre támaszkodik? Ha a kőolajat hirtelen kivonnánk a rendszerből összeomlana a világ közlekedése és kereskedelme.
Kőolajból készülnek azonban a vegyipari termékek is: műtrágyák, növényvédő szerek, gyom- és rovarirtó szerek, műanyagok, sőt, a gyógyszerek is. Ami kissé kifejtve azt jelenti:
- kőolajból „készül” gyakorlatilag a modern mezőgazdaság 100%-a: benzin az erőgépeknek, műtrágya a földeknek, irtószerek a kártevőknek – mit is hagytunk ki? Ó, persze, a kész élelem szállítását és feldolgozását, csomagolását: olajat, olajat és olajat...
- kőolajból „készül” a modern orvostudomány alapja: a gyógyszerészet.
- kőolajból „készülnek” a ruháink, a kommunikációs eszközeink, használati tárgyaink 90%-a, és mindaz, amibe becsomagolják.
Azaz, ha a kőolajat kivonjuk a civilizációnkból, alig marad valami: nem lesz mezőgazdaság, azaz nem tudunk majd enni, nem lesz kereskedelem, nem lesz közlekedés, nem lesz modern orvostudomány és főként nem lesz meg a modern tudományossághoz nélkülözhetetlen számítástechnikai bázis.
És akkor arról még nem is szóltam, hogy az elektromos áram termeléséhez is nagyjából 70%-ban fosszilis energiahordozókat (azaz kőolajat, földgázt és szenet) használunk. Tehát áram sem lesz. Vagy legalábbis nagyon kevés.
Mindennek kiderítéséhez és megértéséhez pedig még nem is kellett olyan nagy kutatás, elég volt néhány adat, valamint a józan paraszti ész. Innentől kezdve nem is nagyon érdekelt más nyersanyag, csak az olaj. Vajon mennyi lehet még belőle? Rengeteget fogyasztunk, gondoltam, lehetetlen, hogy ez a helyzet örökké tartson!
A helyzet aztán nem egészen olyannak bizonyult, amilyennek vártam. Hamarosan megtudtam, hogy nem a készletek elfogyásánál kezdődnek majd a problémák, hanem jóval azelőtt: amikor fogyni kezdenek, és a kitermelés többé nem tud lépést tartani a kereslettel (azaz kevesebb lesz, mint amennyire szükség lenne): ez ugyanis szükségszerűen fel fogja hajtani az olaj árát, ezt az olajár-emelkedést pedig – szintén szükségszerűen – kereslet-csökkenés követi majd (azaz sokan nem veszik meg, mert túl drága), amely leviszi az árat.
Igazából ez volt az a pont, ahol igazán megijedtem. Ez az áremelkedés-csökkenés mintha tavaly nyáron következett volna be!
Ráadásul ott volt mindehhez a hitelpiac összeomlása is, és úgy gondoltam, bármennyire is bután volt felépítve az egész amerikai hitelrendszer, mégiscsak kellett egy impulzus, amely ezt az összeomlást kiváltotta!
Ismét csak józan paraszti ésszel végiggondolva: hitel addig van, amíg a bank meg van arról győződve, hogy vissza fogja kapni – kamatostul – az általa kihelyezett összeget, azaz amíg elhiszi azt, hogy „jövőre is minden úgy lesz, ahogy eddig”: a hitelfelvevőknek meglesz az állásuk, a stabil fizetésük és a lakásuk. Nagy vonalakban kijelenthető: ahol ez a jövő bizonytalanná válik, ott kezdődik a hitelkihelyezés gyakorlatának felszámolása.
Mi van akkor – gondoltam –, ha a fogyatkozó fosszilis energia okozta ezt az elbizonytalanodást? Hiszen, mint mondtam is, jelenlegi civilizációnk csak addig állhat fent, amíg van elég fosszilis üzemanyaga, azaz addig van csak - egy bank számára is - kiszámítható jövő.
Erre az eszmefuttatásra rengeteg pro és kontra érvet találtam.
Igen sok kimutatást olvastam arról, hogy 2004 óta gyakorlatilag nem növekedett a világ kőolaj-kitermelése, és ezek a források magától értetődőnek tartották, hogy a nem növekvő kínálat az egyre növekvő kereslettel (értve ezalatt főleg az egyre jobban felpörgő kínai és indiai gazdaságot) áremelkedést okoz. A 147 dollár/hordós árban persze volt már spekuláció is, de az egészet pusztán a brókerek ügyködésének tulajdonítani a kereslet/kínálati adatok fényében mégiscsak túlzás.
Vannak olyan tanulmányok is, amelyek azt mutatják, az egyre emelkedő energiaárak (főleg az ingázáshoz szükséges benzin, valamint a fűtés) hatására hogyan kezdett el az USÁ-ban csökkenni a külvárosi ingatlanok értéke – és végső soron ez volt, ami az ingatlanpiaci csődöt elindította.
Ezek a források arra figyelmeztetnek, hogy a kitermelt olaj mennyisége a jövőben – még a jelenlegi gazdasági visszaesés mellett is – egyre nagyobb lesz, tehát újabb olajár-emelkedés várható (valószínűleg utóbb újabb olajár-csökkenéssel). És ha tényleg már több mint a fele olajat elfogyasztottuk, akkor az olajkorszakból a mai fogyasztás mellett két-három évtized lehet hátra, de ezalatt folyamatosan csökken a kitermelés, és az ár – a sokszori növekedés-csökkenés ellenére – átlagosan folyamatosan emelkedni fog, egészen addig, amíg végleg össze nem roppan a rendszer, mert nem lesz többé megfizethető: azaz egy bizonyos ár fölött nem lesz rá tömeges kereslet, még a gyógyszerekre sem. Ahhoz pedig, hogy más energiahordozóra átálljunk, egyszerűen kevés az idő, arról nem is beszélve, hogy az energetikai nagyberuházások is kőolajigényesek.
Egyszóval: a mai világnak úgy, ahogy ismerjük és szeretjük, vége. Hogy utána mi jön, azt nemcsak az unokáink fogják látni, de még mi is.
Persze, vannak olyan csoportok is, amelyek e vég kezdetét még jó pár évnyire teszik. Ezek többnyire a nagy olaj- és energiaipari társaságok, bár figyelmeztető jel, hogy az időpont náluk is évről-évre közeledik: a Shell, az EIA, a CERA és a többiek évről-évre közelebbi dátumokat adnak meg előrejelzéseikben. És szinte egyáltalán nincs olyan előrejelzés, amely szerint még legalább húsz évünk lenne a csúcsig. (Két éve még több is volt.) Márpedig az amerikai Hirsch-jelentés szerint ahhoz, hogy a világ kisebb zökkenőkkel le tudjon jönni az olaj nevű kábítószerről, legalább húsz év szükségeltetik. Legalább.
Egyvalami azonban még biztosabb: annyi kőolajtermelési-kapacitás egyszerűen nincs, amely a G20-ak által elhatározott nagy gazdasági felpörgetésre elég lenne. Azaz a kitermelés nem lesz képes olyan mértékben nőni (már ha képes nőni egyáltalán), amilyenre ehhez szükség lenne.
Hogy ez mit jelent?
Azt, hogy a válság tovább fog húzódni, mint ahogy az elemzők várják. Tegyük hozzá: azok az elemzők ezek, akik még az amerikai jelzálogpiac összeomlása utáni hónapokban sem hitték el, hogy válság van.
Az sem teljesen lehetetlen, hogy az elhúzódó válság súlyos szociális feszültségeket, kormányválságokat, rendszerösszeomlásokat okoz majd, ez esetben a válság akár évtizedekig eltarthat.
Egyvalamiben azonban biztos vagyok: az a fogyasztói rendszer, amely az utóbbi húsz-harminc évet jellemezte, nem fog visszatérni többet. Soha. Ehhez már bizonyosan nem elég a nyersanyag.
Mindez pedig Rilke Apolló-torzójával együtt mindannyiunknak azt üzeni: "Változtasd meg élted!" - Miért? Mert könnyebb úgy elfogadni az életszínvonal-esést, hogy mi magunk, saját jószántunkból döntöttünk e mellett a lehetőség mellett.
Érdeklődők számára linkek:
magyar nyelvű:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Olajhozam-cs%C3%BAcs
http://astro.elte.hu/~hetesizs/FFEK.html (nem annyira objektív hangvételű, mint a wiki-cikk)
http://globusz.net/node/471
angolul:
http://en.wikipedia.org/wiki/Peak_oil
http://www.energybulletin.net/
http://en.wikipedia.org/wiki/Hirsch_report
http://www.theoildrum.com/